Ma almából pektint készítettem, és ezt használtam föl lekvárfőzéshez. A házi készítésű almapektin a kötőanyag, ami zselésíti a lekvárt és megadja neki azt a konzisztenciát, amit kívánunk. Miközben a gyerekeim hordták az almát a mosókádba, én daraboltam a gyümölcsöt, a férjem pedig a nagyobbal rakta a tűzet az üst alá, gondolkoztam egy kicsit a kötőanyagról, mi is ez, és mit jelent ez nekünk a gyereknevelésben.

Nem könnyű egy anyának folyamatosan tevékenykednie, mikor naphosszakat felnőtt társaság nélkül, kettesben van otthon a babájával. Mikor az első babámmal voltam otthon, bizony sokszor előfordult, hogy nem volt mit csinálnom. A házimunka elfogy, de ha ez nem is igaz, a babával kettesben bizony elég unalmassá válhat. Ha nem érted, miről beszélek, akkor ez az írás nem neked szól, nyugodtan zárd be ezt az ablakot. De ha neked is eszedbe jutott már ilyesmi, akkor olvass tovább bátran :)

Biztos sokan tudjátok, mi az a kötődő nevelés. A babahordozás újrafelfedezése is ennek a nevelési iránynak, ha még nagyobb szavakat akarok használni, világszemléletnek köszönheti az elterjedését. A családi létet és az emberek egymáshoz való viszonyát egy új (amúgy nagyon régi) alapokra helyezi. Ez a viszony pedig, az egymás tiszteletén, a partnerségen, a konstruktív kommunikáción alapuló kapcsolatok építésén és ápolásán nyugszik. A felnőttek egymáshoz való viszonya a hétköznapi, életbe ágyazott tevékenységek gyakorlásán keresztül, és természetesen a gyereket is, mint tényezőt figyelembe véve alakul. A gyerekek a felnőtt tevékenységek környezetében, a felnőttektől ellesve, passzívan tanulják meg a közösség normáit és a tőle később felnőttként elvárt viselkedési mintákat.

Hogyan tudja ezt segíteni a szülő?

A legtöbb, amit tehet, hogy egy félreértelmezett gyerekközpontúság helyett, olyan környezetet teremt, ahol a gyerek ellesheti, ezeket a dolgokat. Ő maga is tevékeny a hétköznapokban, nem a gyerek köré építi fel a napjait, a tevékenységét, hanem a gyereket vonja be a saját tevékenységeibe.

Ó, hogy ezt most nem érted, hogy a gyerek alkalmazkodjon hozzád? Nem éppen az a lényeg, hogy a gyerek szükségletei szerepeljenek az első helyen?

De igen! Egy baba szükséglete éppen az, hogy szoros közelségben, az anya biztonságos ölelésében szemlélhesse a világot, amikor álmos aludhasson, amikor éhes ehessen és ez még sokáig, nem hónapokig, de mondhatjuk, hogy az élete első pár évében így van...

Egy pici baba legjobb helyen egy hordozókendőben van anya hasán vagy később hátán, csípőjén. Oda tud bújni. Ha álmos aludhat, és ha éhes azt is rögtön jelzi. Anyának nem kell árgus szemekkel figyelnie, mikor álmosodik el, éhezik meg ez a baba, mert testközelben mindez szinte evidens.

És mi a helyzet az aktivitás iránti igénnyel és a természetes kíváncsisággal, ami már a pici csecsemők és az egyre nagyobbak egyre fokozódó igénye, ezekkel mi van?

Hát aki hordozza a babáját, az tudja a választ. A hordozás biztosítja a folyamatos aktivitást, a baba figyel, és ha elfárad alszik, nem éri túl sok inger, mert el tud bújni, ha nem kér többet a világból. Azonban, ha éppen nézelődni szeretne, azt is tud. A már kúszó-mászó, a járni tanuló babáról nem is beszélve, bármikor le tud kéredzkedni, és meg is teszi ezt, de ha elbizonytalanodik, megijed valamitől elfárad vagy csak éppen kíváncsi rá, mi fő a fazékban, odamegy anyához, és újra hordozott lesz.

Nagyon fontos, hogy közben nem a gyerek van a középpontban, nem az ő tevékenysége, hanem éljük a hétköznapjainkat, megtesszük, amit meg kell tennünk és az anya testén, csendben, parklópályán, a baba minden igényét is kielégítjük.

Na, de most visszatérek oda ahonnan indultam. Próbáljuk ki együtt, milyen az, mikor igazi felnőtt tevékenységben vesz részt anya és baba együtt.

Keressetek társaságot. Menjetek el hordozós klubba, barátokhoz, ahol együtt tevékenykedhettek, miközben a gyerekek is játszhatnak, vagy akár be is kapcsolódhatnak a tevékenységekbe, ha olyan a közeg. Ha nincs ilyen csináljatok! Az anya-baba szigetekből legyen egy kis helyi közösség, ahol jó együtt lenni :)