doctorhousewife

Az életben vannak tények, vannak dolgok amikkel nem lehet, de legalábbis nem érdemes vitatkozni. Szállóigévé válnak és több száz év múlva is emlékeznek rá az emberek. Nemzetközi konzorciumok próbálják megcáfolni sikertelenül. Bekerül a biológia könyvekbe a DNS spirál mellé. Ha Dani, a legkisebb fiam beszélni tudna elmondaná nektek, hogy ha szétkenitek a répát a fejeteken, akkor mocskosak lesztek! És ez így van, és most publikálom is. Áltudományos kedvcsináló a csecsemő hozzátáplálásról. 

Bevezetés A világ számos országában, különböző korú, etnikumú és szociális hátterű anyák megfigyelték már, hogy ha a gyerekük kezébe puha répát adnak, akkor azt a gyermek hajlamos a fejére kenni. Vizsgálataink során ezt az univerzális jelenséget vettük górcső alá és kísérleti körülmények között igazoltuk, hogy az anyák primitív megfigyelései helytállóak. Ez alapjaiban rengeti meg eddigi elképzeléseinket a csecsemők és totyogók répahasználati szokásairól (RHSZ) és új felhasználási módok felé tereli a kutatók figyelmét. A bőrgyógyászok szerint lehetséges, hogy a hajhullásra, a túlzott hajnövekedésre illetve a hajszínre is hatással van az RHSZ, és egyes neurológusok szerint akár az agyi struktúrák fejlődésére is kihathat.

Anyag és módszer 100 C-os vízben (CSAP) 15 percig inkubáltuk a répát (Spar), majd 60 mm-es darabokra vágtuk össze. Az így előkészített répát elhelyeztük az etetőszék (Peg Perego Prima pappa) tálcáján. Vettünk egy 9-15 hónapos kor közötti gyereket és behelyeztük a szék ültetőrekeszébe. Stopperrel mértük az időt. A kísérleti csoport esetében (1. csoport) 5 percet hagytunk az evésre, majd szóban felszólítottuk a gyereket: "Ne kend a fejedre a répát!" majd ismét vártunk 1 percet. A 2. csoportban a kísérletvezető csendben ült a gyerek mellett. A 3. csoportban répa helyett banánt kapott a gyerek, a 4. csoportban nem kapott semmit. A gyerekeket véletlenszerűen osztottuk be a csoportokba úgy, hogy sem a szülő, sem a kísérletvezető nem tudta melyik gyerek mit fog kapni.

Eredmények A kísérleti csoportban minden gyerek a fejére kente a répát. A 2. csoportban a gyerekek fele a fejére kente a répát (1. ábra), a 3. és 4. csoportban egyik gyerek sem kente a fejére. A csoportok között szignifikáns különbség volt a répa fejre kenésének gyakoriságát illetően és ez akkor sem változott, ha figyelembe vettük a gyerekek nemét, korát és szüleik szociális helyzetét.

Összefoglalás Az antropológusok által korábban megfigyelt jelenség, miszerint a gyerekek szívesen kennek a fejükre répát, beigazolódott. Ez az univerzális viselkedési mintázat, azaz a csecsemők répakenési ösztöne azonban csak olyan klimatikus viszonyok között figyelhető meg, ahol terem répa. Ahol nincs répa ott egyéb, az adott éghajlaton honos és állagát tekintve a főtt répával megegyező konzisztenciájú zöldség és gyümölcsféléket (például banánt) kennek a fejükre a gyerekek. A gyerekeknek ezt a veleszületett igényét, azaz a korai répahasználati szokásukat figyelembe kell venni az evések és evési szokások alakítása során, mert súlyos pszichés zavarokat okozhat, ha ezt nem elégítheti ki a gyerek, amikor ez az igény a legintenzívebben jelentkezik, azaz 8 és 15 hónapos kora között. Az RHSZ spontán módon fejlődik és 5-6 éves korra a felnőttekére jellemző mintát mutat.

Hamarosan egy komolyabb cikket is olvashattok a BLW-ről (baby-led weaning), azaz az igény szerinti hozzátáplálásról. Addig is ha van kedvetek küldjetek nekem fotót, ti hogy BLW-ztetek!

A tejfogyasztás kialakulását és európai történelmét, tudományos eszközökkel feltáró nagyszabású projekt eredményeiről számolt be a Nature legfrissebb (2013 augusztus 1.) száma. Az időzítés éppen aktuális, mert ma azaz augusztus elsején van az anyatejes táplálás világnapja, amit 1992 óta tartunk számon.

7000 évvel ezelőtt már készítettek sajtot Európában, ezt bizonyítja egy 1970-ben feltárt lengyelországi lelet. Az edényt, aminek vizsgálatára csak 2011-ben került sor, kiégetése előtt szalmaszálakkal lyuggaták át, ezen szűrték át a tejet a sajtkészítéshez. A savó kifolyt a lyukakon a tej szilárd komponensei pedig az edényben maradtak.

A legutóbbi jégkorszakig a nyers állati tej gyakorlatilag fogyaszthatatlan volt a felnőttek számára, mivel a fejlődő szervezet, azután hogy a gyermeknek már nincs szüksége anyatejre, nem termeli a laktáz enzimet, ami a tejcukor emésztéséhez nélkülözhetetlen. Születéskor, ritka kivételektől eltekintve, mindenki képes megemészteni a tejcukrot. Az ehhez szükséges laktáz enzim termelődése 7-8 éves kor körül szűnik meg azoknál, akiket később laktózérzékenynek nevezünk. Számukra a tej fogyasztása igen kellemetlen tüneteket idéz elő: hasmenést és egyéb hasi panaszokat okoz.

Körülbelül 11 ezer évvel ezelőtt a gazdálkodás felváltotta a vadászó gyűjtögető életformát a közel-keleten. Ezzel párhuzamosan a szarvasmarha-tenyésztők kidolgozták, hogyan lehet a tej laktóz tartalmát annyira lecsökkenteni, hogy ne okozzon problémát a fogyasztása. Ez az eljárás a tej megalvasztása, savanyítása és a sajt- és joghurtkészítés volt. A mai viszonylatban a feta és a cheddar sajtban kevés laktóz van, az érlelt kemény sajtok a parmezán és rokonai pedig szinte egyáltalán nem tartalmaznak laktózt.

Több ezer évvel később egy olyan genetikai mutáció jelent meg és terjedt el Európa szerte, aminek köszönhetően a laktáz enzim termelődése nem áll le gyerekkorban, hanem az egész élet folyamán biztosítja a tejcukor lebontását. Az európai mutáció a kutatók számítógépes szimulációja alapján, magyar földön keletkezett, mintegy 7500 évvel ezelőtt, és innen terjedt el Európában.

Ez a mutáció nagyon gyorsan terjedt Európában, különösen a kontinens északi része felé. Ennek köszönhetően Európa bizonyos részein manapság az emberek döntő többsége nem tejcukor érzékeny.

A világ felnőtt lakosságának 65 százaléka laktóz érzékeny, ehhez képest Európában sokkal alacsonyabb ez az arány, Észak-Európában és Nagy-Britanniában mindössze 10 százalék. Mind Afrikában, mind Ázsiában található még egy-egy gócpont, ahol szintén magas azok aránya, akik egy genetikai mutációnak köszönhetően nem érzékenyek a tejcukorra, de ezek a mutációk nem azonosak az európaival.

Egy másik vizsgálat során megállapították, hogy azok, akik hordozzák ezt a mutációt, 19 százalékkal termékenyebb utódokat nemzenek, mint akik nem hordozók. Ez nagyon erős szelekciós előnyt jelent. Elméletileg ez a tulajdonság annyira előnyös lehet, hogy néhány száz generációnyi idő alatt egy egész kontinenst meghódíthatnak a mutációt hordozó utódok, persze csak akkor, ha rendelkezésükre áll a friss tej.

A haszonállatok csontjainak vizsgálatai alapján a kutatók azt mutatták ki, hogy a gazdálkodást és a szarvasmarha tenyésztést a közel-keleti bevándorlók hozták magukkal és szorították ki a vadászó –gyűjtögető életmódot folytató őslakosokat. Ezzel párhuzamosan jelent meg a laktóz toleranciáért felelős mutáció. A kettő együttes megjelenése, az új életmód és a mutáció következtében a tejivási szokások átalakulása olyan szerencsés kombinációt eredményezett, ami lehetővé tette, hogy ezek a népcsoportok viszonylag gyorsan meghódították Európa nagy részét.

A dél-európai országokban mind a mai napig viszonylag magas, közel 40 százalék a tejcukor érzékenyek aránya, ennek oka a kutatók szerint az lehet, hogy a közel-keletiek még a mutáció megjelenése előtt meghódították a déli részeket, így ezekre a vidékekre lassabban szivárgott csak be a mutáció.

A kutatók lehetségesnek tartják, hogy a mai európai lakosság egy jó rész ennek az első, laktóz toleráns, tejalapú táplálkozást folytató csoportnak az utódja. A kutatók vizsgálják azt is, hogy miért bizonyult a tejfogyasztás ilyen kiemelkedően előnyösnek a múltban. Egyes feltételezések szerint a hidegebb klíma lehetővé tette, hogy ezt a magas tápértékű italt és készítményeit a hideg hónapokra is eltárolják és fogyasszák, és ennek az elérhetősége nem függött a jobb vagy rosszabb terméstől sem. Másik elképzelés, hogy viszonylag magas D vitamin tartalma miatt, előnyt jelenthetett a tejtermékek fogyasztása azokon a területeken, ahol nem érte elegendő napfény az embereket a hideg hónapokban.

A kutatásokat részben a LeCHE (spanyol, jelentése: tej. Mozaikszó a Lactase Persistence in the early Cultural History of Europe, azaz laktáz perzisztencia a korai európai kultúrában rövidítése) projekt keretében végezték. A LeCHE projekt módszereit alkalmazva más étrendi elemeket, szokásokat érintő táplálkozástudományi kérdésekre is választ kaphatnak a kutatók a jövőben.

forrás: http://www.nature.com/news/archaeology-the-milk-revolution-1.13471?WT.mc_id=FBK_NatureNews

A képen figyeld meg a fenék és a térd helyzetét: ez az az ortopédiailag is helyes pozíció ami az egészséges csípőfejlődéshez szükséges. Ennek egy eleme, hogy a térd körülbelül a baba köldökmagasságáig van felhúzva.

Ami még érdekes, hogy ennek a mei tainak nincs kapucnija, alvócsuklyája mert erre nincs is szükség ennél a hordozónál, ugyanis a baba feje nem fog benne hátradőlni. Amennyiben jól helyezkedik el a baba a hordozóban, elalváskor szépen ráhajtja a fejét a hordozó hátára és így már a nyaki résznél található rugalmas megoldású magasított anyagrész is elegendő a tartáshoz.

Saját tapasztalatom, és mástól is hallottam már, hogy különböző mei taiokban és csatos hordozókban a baba automatikus picit hátradönti a fejét, ezt mikor ébren van nem is vesszük észre. Mikor azonban aludna és elernyednek az izmai, akkor érzékeljük, hogy rögtön hátradől a feje (esetleg emiatt fel is ébred) vagy már ilyenkor rá kell tenni a kapucnit, hogy el tudjon aludni. Ennek az az oka, hogy a baba háta jobban ki van egyenesítve ezekben a hordozókban, mint mondjuk egy jól megkötött szövött kendőben vagy a Lana mei taiban, és ezt így ellensúlyozza, hogy a feje picit hátrabillen.

Próbáld csak ki! Ahogy ülsz a széken húzd ki a hátadat és így egyenes háttal döntsd előre a fejed. Aztán lazítsd el a hátad (picit gömbölyödik) és most döntsd előre a fejed, ilyenkor nincs izomfeszülés se a háti, se a nyaki résznél. Egy jól tartó hordozóban, jól megkötött kendőben, ami a baba anatómiájának megfelel, nincs felesleges izomfeszülés, egy relaxált, kényelmesen pihenő baba van csak, ébren és alvás közben is.

Múltkor valaki kérdezte, hogyan oldja meg, ha a kendőben vagy olyan hordozóban, amelyiknek nincs kapucnija, fejtartója az alvás közben ne billenjen félre vagy hátra a baba feje. A kendőben eleve olyan pozícióban van a baba, hogy a tartása miatt a fej a hordozó hátára simul, de itt is eldőlhet oldalra vagy egy hirtelen mozdulattól hátra is, mikor a baba alszik. Egyszerű és jó megoldás egy alkalmas méretű kendővel megtámasztani a fejet. Két kézzel a hátunk mögött megfogjuk a kendő két végét és mintha egy kabátot vennénk föl felhúzzuk a kendőt a baba feje mögé, úgy hogy jó támasztást adjon.

Ha már félredőlt a feje, ilyenkor azt is óvatosan meg tudjuk igazítani a kendő segítségével. Aztán rögzítjük a kendőt. Vagy így ahogy a képen van, egyik a hordozó karja alatt a másik szár a váll fölött jön és csomózzuk vagy akár úgy is lehet, hogy a fejtartókendő szárait a hordozó vállánál vagy a mellkas előtt begyűrjük a hordozókendő alá, ez akkor is jó megoldás, ha csak egy rövidebb kendőnk van fejtartónak vagy éppen csak egy textilpelus akad a kezünk ügyébe.